Testünk a kert, akaratunk a kertész

Az én kertembe most beköltözött valaki. Nem láttam mikor és nem tudom miért jött. Csak azt tudom, meddig marad: életem végéig.

Nincs más, meg kell tanulnunk együtt élni. A betolakodónak neve is van: hashimoto thyreoiditis. Nevezzük őt a továbbiakban Simónak.  És hogy miért választottam pont ezt a Shakespeare idézetet a bejegyzés címének, melyben Simót mutatom be? Mert innentől bizony az akaratomon múlik majd, hogy Simó és én milyen viszonyban leszünk, hogyan élünk együtt.

Nem mondom, hogy a diagnózis pillanatától tudom, merre tovább (erről majd egy másik posztban), de mostanra már képes vagyok kimondani:

Egy nem is annyira ritka autoimmun betegségem van, mely nem gyógyítható, viszont rendszeres orvosi ellenőrzés és megfelelő életmód mellett vígan lehet vele élni.

Ha viszont elhanyagolom, válogatott civilizációs betegségek hada vár rám – avagy Simó az összes haverját becsábítja a kertembe. Mondhatnám úgy is, hogy nekem kell annyira összebarátkoznom vele, hogy az én társaságom elegendő legyen neki, ne vágyjon senki másra.

Simó a pajzsmirigyemet (a drága kicsi pillangót, ezentúl DKP) vonta az uralma alá. Azt a pajzsmirigyet, amelynek feladata, hogy olyan hormonokat termeljen, melyek többek között a szervezet anyagcseréjének a sebességét szabályozzák. Szerintem úgy 10-ből talán 3 ember tudja megmondani, hogy hol van a pajzsmirigye, azt meg, hogy mit csinál pontosan, talán 10-ből 1. A doktor úr kimerítő magyarázatának köszönhetően az én tízes csoportom esetén ez az arány 10-ből 4-re, illetve 10-ből 2-re nőtt. Simó ténykedését pedig nagyjából úgy lehet elképzelni, hogy rávette a kert valamennyi momentumát (épületeket, állatokat, növényeket, de tényleg, még a legutolsó fűszálat is), hogy DKP létezését ellehetetlenítsék. Apró lépésekben meggyilkolják. Persze mire ezt észrevettem, már visszafordíthatatlan károkat okoztak – de ahogy mondtam, Simóval összebarátkozunk, és apránként ráveszem, hogy ne bántsa tovább DKP-t.

Persze írhatom mindezt ilyen felnőttesen is: „A Hashimoto-betegség a pajzsmirigy autoimmun gyulladása és destrukciója, tehát károsodása. Mivel autoimmun betegség, megjelenését az immunrendszer rossz válasza indítja el, amely révén a szervezet olyan ellenanyagokat kezd el termelni, amelyek ártanak a pajzsmirigynek. A betegség a szerv alulműködéshez, ritkábban túlműködéséhez vezethet.” (Forrás: HáziPatika.com – https://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/hashimoto-betegseg/1086)

De ez így olyan betegségnek hangzik. Persze igen, vannak tüneteim, de ettől én még kösz, jól vagyok. Betegnek nem mondanám magam és azt pedig egyáltalán nem szeretném, hogy betegségtudatom alakuljon ki. Én most valahogy úgy veszem, hogy egy újabb életmódváltás következik – ha jól számolom, ez már a negyedik – egy újabb szelektálással a konyhaszekrényben. Az egyetlen, ami picit zavar, az a gyógyszer. Mert bizony a tudomány jelen állása mellett életem végéig gyógyszert kell szednem.

Kíváncsi vagy, hogyan folytatódik az én történetem? A dackorszakomról szóló őszinte írást IDE kattintva olvashatod!