A változás szele

Orvoshozhoz menni nem jó. Az én esetemben sem volt egyszerű, de megtettem.

Sokan kérdeztétek, hogy hogyan vettem észre Simót (alias hashimotot) . A történet talán úgy kezdődik, hogy tavaly voltak azok a bizonyos  fitneszversenyek, amelyekre egy nagyon zsírmentes, “lediétázott” testet kell vinni.

Az október végi utolsó versenyem után természetesen megindult felfelé a mérleg nyelve és nagyjából januárra meg is állapodott. Sikerült kialakítanom egy normál életmódot, sok-sok és változatos sporttal (heti 5 alkalom), és továbbra is egészségesen, odafigyelve táplálkoztam, de nem diétáztam.

Áprilisban félmaratont futottam Bécsben, ezután pedig egy pulzuskontrollált edzéstervnek is neki kezdtem. Ismét bekerült a repertoárba az edzőtermi súlyzós edzés, bár természetesen közel sem olyan intenzitással, mint a versenyek felkészülési időszakában.
Májusban volt egy szuper fotózásom a Nők Lapja Évszakokkal (ha kíváncsi vagy, katt), júniusban továbbra is örökmozgó voltam, de szép lassan megváltozott valami.
Heti 5-6 közepes intenzitású sport, mérsékelt szénhidrát-és zsírfogyasztás mellett elkezdtek felkúszni rám a kilók. Nem, nem látványosan. Amikor ezt páromnak, barátnőimnek megemlítettem, mindenki azt mondta, hogy ne akarjak mindig úgy kinézni, mint amikor versenyeztem.

Nem is akartam! De egész egyszerűen éreztem, hogy a testem nem a megszokott módon reagál. Egy bikini fitnesz versenyre való felkészülés tökéletesen megtanít arra, hogy megismerd a tested jelzéseit – én pedig tudtam, hogy az én kertemben most nincs minden rendben.

Ezen kívül persze voltak más jelek/tünetek is, melyekről ma már tudom, hogy Simónak köszönhetőek, viszont mivel ez mindenkinél teljesen más, engedjétek meg, hogy megtartsam magamnak – véletlenül sem szeretném, hogy valaki az én blogomat olvasva kezdjen öndiagnózisba.
Persze a hízás mellett volt még egy tünet, ami végképp orvoshoz kényszerített: a női ciklusom működésének totális rendszertelensége.
Innen pedig már ismeritek a történetet :
Simó beköltözött a kertembe. Nem láttam mikor és nem tudom miért jött. Csak azt tudom, meddig marad: életem végéig.
Kicsit komolyabban fogalmazva, egy nem is annyira ritka autoimmun betegségem van, mely nem gyógyítható, viszont rendszeres orvosi ellenőrzés és megfelelő életmód mellett vígan lehet vele élni. Ha viszont elhanyagolom, válogatott civilizációs betegségek hada vár rám. Ezt megelőzendő, számos, az én szervezetemre káros élelmiszer fogyasztásáról lemondok, cukor-, tej-, tejtermék- valamint gluténfogyasztásomat önként minimálisra csökkentem.