Akaraterő(sítés)

Nem létezik velünk született erő. Akaraterő sem. Meg kell dolgoznunk érte és ez a folyamat nem megy egyik napról a másikra.

Szerencsés esetben kisgyermekként olyan nevelést kapunk, ami fejleszti az akaraterőnk kifejlődését. De mi is az akaraterő?

Nem más, mint „valamely igény késleltetett kielégítésének képessége, ellenállva a rövid távú kísértéseknek a hosszú távú célok elérése érdekében. Ez tehát egyfajta erőkifejtés, munka. És ez a munka életünk végéig tart.  Folyamatosan. Valami olyasmi ez, mint testünk, izmaink edzése. Az alapokat gyermekkorban kapjuk, onnantól pedig folyamatosan munka vár ránk. Ha fejlesztjük, láthatóvá válik. Ha elhanyagoljuk, visszafejlődik, ám ha van alapunk, újra és újra nekiállhatunk az építkezésnek.

Valahogy így volt ez az én esetemben is.

Gyerekkoromtól fogva tudtam, hogy ha valamit igazán szeretnék, igazán akarok, ha megdolgozom érte, kitartok a célom mellett, elérem, megkapom. Így tudtam 14 évesen kitűnő bizonyítvány mellett heti 5 kézilabda edzést és hétvégenként a meccseket vállalni, így kerülhettem be Budapest legjobb és legpatinásabb gimnáziumainak egyikébe, majd abba a felsőoktatási intézménybe, amelybe valóban szerettem volna. Az első munkahellyel is kölcsönösen egymást akarva választottuk ki egymást. Ezután jött persze az én életemben is egy kis mélyrepülés – bár jobban belegondolva akaraterőmet a munka világában eltöltött első éveimben maximálisan annak érdekében használtam, hogy előre jussak a ranglétrán. Sikerült.

Aztán jött az életmódváltás és a bikini-fitnesz versenyzés – ezek segítettek abban, hogy az akaraterőm újabb minőségi fejlődésen menjen keresztül. A versenyzés után pedig jött Simó – és vele együtt annak gyakorlása, hogy akkor is, amikor úgy gondolod, hogy nem igazságos, nem szabad feladni.

Térjünk vissza tehát az akaraterőre. Korábban (itt) már kifejtettem, hogy sok-sok célkitűzés azért nem valósul meg, mert annyira irreálisak, mint ha a futással ismerkedő az első edzés után egy héttel a maratont szeretné teljesíteni. Hát persze, hogy kudarcra van ítélve. Hogyan tudjuk tehát mégis elérni a kívánt célt – avagy a futós példánál maradva lefutni a maratont? Edzéssel.

Na jó, de hogyan kezdd el edzeni az akaraterődet?

Első lépésként kicsi, de „okos” célokkal. Mit értek okos cél alatt? A cél akkor okos, ha

  • konkrét (specific)
  • mérhető (measurable)
  • teljesíthető (achievable)
  • releváns (relevant)
  • tervezhető, ütemezhető (time-bound)

Nézzünk egy példát: Te is mozgásszegény életmódot élsz?

Autóval közlekedsz még a sarki közértbe is, a cipőd talpa el sem tudna kopni, hacsak nem a pedálok nyomkodásában. Ennek persze érzed már a következményeit, szeretnél változtatni is rajta – de könyörögve kérlek, a mozgás mindennapjaidba való visszacsempészését ne azzal kezd, hogy megpróbálod a Margit szigetet körbefutni. Javaslatom inkább a következőt:

  1. Minden reggel kelj fel 5 perccel korábban a megszokottnál és alakíts ki egy reggeli átmozgató tornát, mely az alvásban „elmacskásodott” ízületeink és izmaink felébresztésében is segít.
  2. Szándékosan parkolj távolabb – 500 métert 8 perc alatt kényelmesen meg tudsz tenni sétálva, oda-vissza ez már 1 kilométer, hozzávetőleg 1500 lépés.
  3. Hetente 3-szor – szigorúan előre megtervezett napokon – iktass be valami számodra kedves helyen fél-háromnegyed órás sétákat. Lehet ez akár egy bevásárló utca is, a lényeg, hogy ezalatt az idő alatt SÉTÁLJ. Szabad levegőn.

A fenti 3 cél, amennyiben kitűzöd őket magadnak, okos célok – valamennyi konkrét, mérhető, teljesíthető, ha krónikus mozgáshiányban szenvedsz, relevánsak, valamit tervezhetőek és ütemezhetőek. Akaraterőd folyamatos erősítésével – mert bizony, ha ezt a három, igazából nem egetverő dolgot hosszabb időn keresztül abszolválod, az elsősorban az akaraterődet (is) erősíti – pedig hamarosan készen fogsz állni nagyobb változtatásokat követelő célok kitűzésére.