kérdezz

Tovább is van, mondjam még?

Nagyon rég nem írtam….

Az egyik ok, hogy anno a Fitlifecoaching oldalt azzal a céllal hoztam létre, hogy életmód tanácsadással foglalkozzam. Aztán jött a pajzsmirigy betegségem, ennek kezelése fontosabb volt számomra, mint egy életmód tanácsadói business elindítása. Ma már tudom, hogy nem ez lesz az én utam, de természetesen szívesen segítek a hozzám fordulóknak, szívesen válaszolok minden kérdésre. Picit okafogyottá vált tehát az oldal – vagy mégsem? Mert hiszen eddig is magamról írtam, a saját tapasztaltaimról, Simóról, ezt pedig miért is ne folytathatnám.

A másik, igen örvendetes oka a hallgatásnak, hogy édesanya lettem. Amikor ezt a posztot írom, a közelemben szuszog egy 8 hónapos kisfiú, aki bearanyozza a napjainkat. Simó ide vagy oda, teljesen problémamentes volt a várandósságom és a kisfiamat még most is tudom szoptatni. Na jó, nem mondom, hogy ezt csak úgy kaptam, sok mindenre oda kellett figyelnem, hogy ez így lehessen.

Picit nehéz is most összefoglalni mindazt, ami az elmúlt év történéseiből fontos lehet Nektek is, ezért azt javaslom, kérdezzetek. A Facebook bejegyzés alatt feltett kérdésekre fogok válaszolni az elkövetkezendő posztjaimban – én ilyenekre gondoltam, mint várandósság a koronavírus idején, hogyan étkeztem várandósan “Simósan”, hogyan étkeztem/étkezem a kisfiam megszületése után. De ha Ti másra vagytok kíváncsiak, arra biztatlak Titeket, hogy kérdezzetek – ide KATTints a Facebook posztért!